A FEMIT (Felvidéki Magyar Ifjúságért Társulás) egy önkéntes és politikamentes szervezet, mely nyitott a felvidéki magyar fiatalok számára származási, faji, vagy vallási megkülönböztetés nélkül.

A Családláncban tevékenykedő szervezetek találkozója - Pozsony, 2015. október 6.

Immár második alkalommal rendezték meg október 6-án a Családlánc szervezeteinek találkozóját a Pozsonyi Magyar Intézetben.
A rendezvény a Szövetség a Közös Célokért és a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének közös programjaként valósult meg. A programon nagycsaládos, illetve családokkal foglalkozó szervezetek felvidéki és magyarországi vezetői találkoztak.

A FEMIT tervezett előadásai a 2015/2016-os évre

Az előadások témái: Önismereti óra, csapatépítés, pályaválasztás, agresszió, szex, szerelem , párkapcsolat, evészavarok, szenvedélybetegségek, drogprevenció.

Az eddigi előadások mellett megjelent további kínálatunk:

Kárpátaljai családok vendégül látása

Társulásunk nyári kirándulást szervezett a kárpátaljai családok részére a Csallóközben és Mátyusföldön 2015. augusztus 10-16. között.. A rendezvény célja az volt, hogy megismerjék régiónk kulturális és történelmi értékeit, hagyományait, valamint barátságok alakuljanak ki a régiók között. Nagy örömmel fogadtuk térségünkben a kárpátaljai családokat. Négy háromgyermekes család érkezett. Ezt a kirándulást a családok egy történelmi verseny díjaként kapták a Kárpátaljai Nagycsaládosok Egyesületétől.

Nyári tábor Nagyszegpusztán 2015. július 20-26-ig


Társulásunk hagyományosan évente szervez a hátrányos helyzetű családok részére nyári táborozást. Ezen a rendezvényen részt vehetnek szülők, akik egyedül nevelik gyermekeiket, nagyszülők akik hozzák unokáikat. Az idei tábor létszáma 61 fő volt, ebből 16 felnött volt a tábor lakója. Az előadók 5 fő, naponta váltották egymást a program alapján.

Gyűjtés Kárpátaljának - köszönőlevél

Tisztelt Támogatók ! Tisztelt Pedagógusok!

Ebben az évben mi is csatlakoztunk a Kárpátaljai családok megsegítésére indult kampányhoz.
Felkértük az oktatási intézmények vezetőit, hogy lehetőségeik szerint kapcsolódjanak be a gyűjtésbe. Ezen felhívásunkra 6 iskola jelentkezett, ezáltal összegyűlt 651 euró.

Tartalom átvétel