A FEMIT előadásai a 2024/2025-es évre

Tisztelt Pedagógusok! Engedjék meg, hogy idén is, a hagyományainkhoz hűen megszólítjuk Önöket, elküldjük az iskoláknak ajánlatainkat az előadások, ill. foglakozások megtartására.
Idén úgy gondoltuk, hogy konkrét témákat nem fogalmazunk meg, hanem az előadók ajánlásait küldjük el. Magasan képzett szakembereink bizonyára megfelelnek elvárásaiknak, és segítenek az adott kérdés ill. probléma megoldásában.
Honoráriumot egyéni megállapodás ill. igény szerint számolnak előadóink, amiról szükség esetén társulásunk számlát is tud kiállítani.

Szécsi Attila – okleveles emberi erőforrás tanácsadó, művelődés szervező, mediátor

Az ember egy sikerorientált társas lény. Létezésének egyik kulcsa a helyes önértékelés. Ha nem kapja meg a kellő szeretetet, dicséretet, a helyes szülői és pedagógusi útmutatást, az érzelmi intelligencia fejlesztést, a szükséges motivációt, akkor a keletkezett hiány miatt a rendszer felborul.
A gyerekek társa a telefon lesz, szülői és baráti dicséret helyett like-ot kap, szélsőséges esetben majd valamilyen drog simogatja a lelkét.
A mai fiataloknak nagy szüksége van arra, hogy megismerjék a telefonhasználat káros hatásait, a droghasználat személyes és a társadalmat romboló hatásait, a társas együttműködés szükségességét, a család szerepét és az emberi kapcsolatok fontosságát.

Nagy Lehocky Zsuzsa – pszichológia - matematika szakos egyetemi oktató- gyerekeknek/10-13 éves/

A szociális készségek alapvető jellemzője, hogy tanulás (megfigyelés, modellkövetés, ismétlés és megerősítés) útján sajátítjuk el őket. Az alapiskolában a gyermekeknek /a teljesség igénye nélkül/ a következő szociális készségek alkalmazására van szükségük a sikeres beilleszkedéshez: megbeszélés és együttműködés, konfliktuskelés, segítés, verbális és nonverbális kommunikáció, pozitív attitűd mások iránt, következmények vállalása, érzelmek kifejezése, pozitív énattitűd, felelősség. Leginkább gyermekkorban befolyásolható ezen készségek fejlődése, így mindezt játékos foglalkozás keretein belül igyekszünk fejleszteni.

Szülői akadémia

A gyermeknevelés az egyik legnehezebb feladat, mégsem készítenek fel rá minket…Annak ellenére, hogy számtalan könyv, internetes tartalom igyekszik segíteni, tanácsot adni a gyerekneveléshez, egyre több nehézséggel küszködünk a gyermeknevelés terén… Az egyes fejlődési szakaszokat nyomon követve, igyekszek megfogalmazni néhány jó tanácsot, ötletet, mely segítheti a szülőket a nevelés útvesztőiben.
Konkrét eseteket bemutatva együtt és tovább gondolkodásra hívom a szülőket…

Pöltl Ákos - kutató szakértő

Az okostelefonok és az interaktív képernyők aktív részesei a családok mindennapjainak, különösen ott, ahol kamasz gyerekek vannak. Leginkább családi veszekedések, erőszakos tartalmak, folyamatosan a telefonon lógó gyerekek, beszippantott figyelem, énképzavar és ehhez hasonló problémák jutnak róla eszünkbe, ezekkel küzd a legtöbb család, ahol nem a megfelelő módon és időben került a gyerekek kezébe az okostelefon és azon keresztül a közösségi média. Egy gyerek, egy kamasz még nem felnőtt, nem rendelkezik a megfelelő védelmi mechanizmusokkal, nem képes önállóan, felelősen használni a közösségi médiát, ellenállni az algoritmusok figyelemmanipulációjának, számára mindez veszélyes üzem.
Az előadáson arról fogunk beszélni, mikor és milyen módon kerüljön a gyerek kezébe okostelefon, ha függőség jeleit mutatja, miként hozhatjuk ki belőle, hogyan tudja megfelelően használni a digitális technológiát, mi a szülő szerepe, hogyan tud egy digitális nevelés mentén értékrendet adni gyerekeinek ebben a gyorsan változó, párhuzamos digitális világban.
Pöltl Ákos az MCC Ifjúságkutató Intézet kutató szakértője, vezető oktató internethasználat és figyelemgazdaság témakörökben, családbiztonsági szakértő, egyetemi oktató. Évek óta tart országszerte ismeretszélesítő előadásokat képernyőfüggőség témakörben, illetve korai veszélyfelismerő képzéseket felnőtteknek, általános és középiskolás gyerekeknek, szülőknek, pedagógusoknak, gyermekvédelmi szakembereknek. Közgazdász diplomát szerzett, nemzetközi kommunikációs szakirányon, angol-német szaknyelvi specializáción. Emellett a Buckinghamshire New University és a Longmoor Security angliai képzésén 3-as szintű Close Protection Officer diplomát szerzett. Jelenleg is képzi magát ezen a szakterületen a University of Wolverhampton, MSC psychology posztgraduális hallgatójaként, ahol többek között kiberpszichológiát tanul.

Harangozó Ferenc - szociálpedagógus

Napjainkban egyre nagyobb kihívást jelent az oktatási intézmények számára a magatartási problémák orvoslása. Többek között a diákok egyre agresszívabb megnyilvánulása, a tiszteletlenség, az empátia hiánya ( felnőttek és társaik felé egyaránt), és az iskolai falain belül történő bullying. Ezért is tartom fontosnak a gyerekekkel való foglalkozást csoportos-, vagy egyéni formában. Az érzelmi intelligencia fejlesztését, az önbizalom növelését, valamint a stresszel/ szorongással, dühvel való megküzdést, ami a gyökerénél fogva hivatott kezelni/ megoldani a problémát.

Böde Péter- Vándor Meseíró, Vándor Tanító

EElőadásaim fő célja, hogy a fiatalok megszeressék az olvasást, a magyar nyelvet, lelkesen alkossanak, és legfőképpen gondolkozzanak. Mindezt humoros formában tálalom, így sokkal fogékonyabbak a különböző témákra. Foglalkozunk a magyar nyelvvel, mint varázs nyelvvel; a természet és az ember kapcsolatával; a műszaki eszközök helyes, illetve helytelen használatával; rajztechnikákkal; találós kérdéses formában játszunk a verseimmel, melyet Ők mondanak el az előadáson; mesélek; bevonom a diákokat az előadásba, így interaktívvá teszem a programot.

Tóth Kristóf - rendszergazda – az informatikus szemszögéből

A technológiai vívmányok előrehaladtával egyre szélesebb palettánk nyílik bizonyos problémák leegyszerűsítésére, megoldására. Viszont, ahogy halad a technológia előre szükségszerűen is egyre bonyolultabb lesz. Manapság már senki nem érthet mindenhez, ez az informatika területén is igaz.
Aki nem mozog ebben a világban, annak egyre nehezebb lesz megkülönböztetni a potenciális veszélyt és támadást egy ártalmatlan hirdetéstől. Ezért egy szülő sem tudja mindig, hogy amit csinál a gyermeke az milyen hatással lehet a számítógépre (rejtőzködő vírust töltött-e le, vagy egy keyloggert [billentyűzetfigyelőt]). Az előadás célja a túlmutatás azon, hogy nem csak „zaklatók” léteznek az online térben, akik veszélyesek, hanem (sajnos) rengeteg más dolog is:
A leírt problémákkal sokkal nagyobb valószínűséggel találkozik egy tizenéves felfedezni vágyó gyermek. Ezért is szeretnék játékos formában, de mélyrehatóan bemutatni és védelmet nyújtani, hogy tudja elrejteni magát azoktól, akik veszélyt jelenthetnek rá az online közösségi médiában, továbbá bemutatni milyen biztonsági funkciókat állítsanak be, amivel csökkentik a megfigyelés esélyét, illetve hogyan tudják felismerni az átveréseket, a csalókat és a vírusosokat Az előadás 12 év felettieknek szól magyar nyelven. 8 főtől 16 fő-ig . Laptop használata opcionális

Győri Margit a társulás elnöke

Előadás időpontjának egyeztetése Pécsi Erzsébet koordinátorral
tel: 0915 894 051
e-mail: rabaiova1962@gmail.com