Beszámoló a FEMIT 2010-es évi tevékenységéről

A 2010-es évben folytattuk a már megkezdett prevenciós előadások szervezését, a kábítószer az anorexia, a bulímia, valamint az iskolai erőszak témában.
Februárban sikerült a galántai munkhivataltól munkatársat felvennünk pályázatra, aki az iskolák részére az előadásokat szervezte. Ezeknek a rendezvényeknek a témáját sikerült kibővíteni további érdekes témákkal, mint a játékszenvedély a PC szenvedély, a szexuális segítségnyújtás, a gyengén tanuló diákok, valamint a pályaválasztási tanácsadás. Ehhez felkutattunk további szakembereket, akik segítségével a témákat feldolgoztuk.

Az előadások a nyári szünet kivételével az egész évben folytak. Interneten keresztül küldtük szét a tájékoztató anyagot az iskoláknak. Mintegy 140 iskolával vettük fel a kapcsolatot, a pszichológusok segítségével egy kérdőívet dolgoztunk ki, amit szintén szétküldtünk az iskoláknak. Ezek a kérdőívek elsősorban a diákok részére készültek, de az igazgatót is megkerestük vele. Ennek alapján több iskola is visszajelzett, újabb és újabb előadások érdekelték őket.

A 2%-os adóból kifizettük a dunaszerdahelyi ingatlan másik részletét.
Júniusban a nádszegi ingatlanra sikerült kifizetnünk egy nagyobb összeget, ahol meseterápiás központot hozunk majd létre. A nádszegi házban lévő lakókat (akik hajléktalanok voltak és 2009-ben helyeztük őket el azzal a szándékkal, hogy segítsünk nekik az integrációban és biztos bázist nyújtsunk a számukra) szintén munkahivatali pályázat alapján októberben sikerült őket alkalmaznunk, ezáltal év végéig rendeződtek felénk tartozásaik.

A dunaszerdahelyi irodát bérleti díjakból tartjuk fenn. melyet a nyár folyamán felújítottunk valamint külső és belső szigetelést tettünk az épületre. A munkatársak létszámát a megnövekedett munkák miatt növeltünk, december végéig 4 munkahivatali pályázatunkat fogadták el irodai munkára.

Ősszel megállapodtunk dunaszerdahely Város Polgármesterével az iroda alatti telek megvásárlásának részletfizetésében.
Több szervezettel kötöttünk együttműködési szerződést az év folyamán. Többek között a magyarországi Kendermagtalanító Egyesülettel, aki a kábítószerellenes előadásokat végzi.
Október folyamán felvettük a kapcsolatot Százvai Lászlóval, aki egy 6 hónapig tartó interaktív kiállítást szervezett Magyarországon, a fiataloknak. A Kontrasztkiállítás a fiatalokat és idősebbeket érintő kérdésekre világít rá, és kapcsolódik az iskolákban tartott előadásainkra. Ennek a kiállításnak a rendezési jogát megkaptuk 2012 januárjától.

Egész év folyamán több szakmai konferencián vettünk részt valamint a tavasz folyamán egy pályázatíró 1 hetes szemináriumon 2 fővel, és az SZKC által szevezett regionális együttműködési szemináriumon.

Honlappal frissítettük arculatunkat, mely bővebb belátást biztosít tevékenységeinkbe.
A honlap a http://www.femit.eu címen érhető el.