Nyári tábor a Csitári hegyek alatt

Nyári táborunkat előzetes terveink szerint valósítottuk meg. Az erdő közepén, hegyek ölelésében, nagyon szép környezetben volt a tábor helyszíne, a csallóközi résztvevők örömére.

Tábori kiértékelés

Helyszíne: Gímes – Jelenec
Időpontja: 2016.7.29 – 2016.8.6
Résztvevők száma: 83 személy

Nyári táborunkat előzetes terveink szerint valósítottuk meg. Az időpontok és a tábor programja pontosan be volt tartva.
Az erdő közepén, hegyek ölelésében, nagyon szép környezetben volt a tábor helyszíne, a csallóközi résztvevők örömére.
Megérkezésünk után az elszállásolás következett és a tábori megnyitó .
Vendégeink voltak a helyi plébános, aki a hit és a lelki élet fontosságáról beszélt.
A falu kultúrosa , aki bemutatta a falu történetét.
A Szent Vince otthon szociális asszisztense Beszterce Bányáról pedig beszélt az Otthon lakóiról és saját munkájáról.
Végül a Családlánc Felvidéki koordinátora szólt, aki ismertette a Családlánc felvidéki tevékenységét.
A tábor összetétele hátrányos helyzetű családokból származó gyermekek, csonka családok és felnőtt vezetők voltak. A táborlakók életkora 2 évestől 65 éves korig volt, ezért a tábori programoknál figyelembe vettük a korosztályi különbségeket.
A tábor egész időtartama alatt egészségügyi nővér gondoskodott a táborlakókról, ill. egyik külső munkatársunk tartotta a hit-szolgálatot.

Első nap meglátogattuk a Malonya-i arborétumot, este Fehér Sándor , Egyetemi docens előadását hallgattuk, Zobor vidék növény és állatvilágáról.
Szombaton kézműves foglalkozások és előadások voltak. A programokat a résztvevők nagy érdeklődéssel fogadták. Este szintén előadást hallottunk Tóth Attila egyetemi docenstől az üvegház hatásról.
Vasárnap Jókai Mária néprajzos előadása kötötte le a résztvevők érdeklődését, délután a focibajnokság győztese a FEMIT lett. Palacsintázással zárult a nagy mókázás.
Hétfőn megtekintettük Gimesen a Forgách Múzeumot, délután fürdőztünk.
A mesenapon a résztvevők csoportokba voltak osztva korosztályok szerint és egy-egy mesét dolgoztak fel, amit aztán délután meg is jelenítettek.

Megalakítottuk a „Kacaj társulatot”, este pedig tábori pizzériát nyitottunk minden résztvevő nagy örömére. A humoros keddi nap tábortűzzel és vidám énekléssel zárult .
Szerdán ellátogattunk Selmecbányára, ahol nagy élmény volt a résztvevőknek a bányába lemenni. Délután Antol kastélyt néztük meg, ahonnan szintén gazdag élményekkel tértünk vissza a táborba.
A cserkésznapon kicsi és nagy egyaránt kapott feladatot, amit sikeresen meg is oldott. Voltak ismerkedős-játékok, népi-játék, számháború, rohampálya. A napot egy lebilincselő tábortűzzel zártuk.
A tábor utolsó napján egy komoly erdei túrán vettünk részt, meglátogattuk a Gimesi várromot .
A több kilométeres túra mindenkit kellőképpen elfárasztott , utána jól esett egy kellemes fürdőzés a medencében.
Esténként sportjátékok, tábortűz ill. lovaglás gazdagították a tábor programját.

A tábori programokat, az előadásokat és a foglalkozásokat szakemberek vezetésével tartottuk.
Tábor zárasakor kiértékeltük a résztvevők ügyességét, szorgalmát, bátorságát, tisztaságát,
és segítőkészségét, amit kisebb ajándékokkal jutalmaztunk.
A tábor időtartama alatt volt lehetősége a táborlakóknak ismerkedni egymással, barátságokat kötni , amely alapul szolgálhat a jövőbeni közös táborázási kedvhez.

A tábor emlékére készítettünk egy zászlót, amelyen minden résztvevő meghagyta a kézlenyomatát és aláírását.

Hálás szívvel köszönjük a támogatást, amely nélkül nem tudtuk volna ezt a rendezvényünket megvalósítani.

Tekintsék meg Képgalériánkat is!