Nyári tábor Nagyszegpusztán 2015. július 20-26-ig


Társulásunk hagyományosan évente szervez a hátrányos helyzetű családok részére nyári táborozást. Ezen a rendezvényen részt vehetnek szülők, akik egyedül nevelik gyermekeiket, nagyszülők akik hozzák unokáikat. Az idei tábor létszáma 61 fő volt, ebből 16 felnött volt a tábor lakója. Az előadók 5 fő, naponta váltották egymást a program alapján.
A programban szerepelt kézműves foglalkozás, játék, sport, beszélgetés. Fontosnak tartottuk a hit megerősítését a táborlakók számára, ezért hoztunk a táborba egyházi személyt is, aki értékes előadásával hasznos és fontos kérdéseket hozott felszínre. Kihangsúlyozta a család fontosságát és a családtagok szerepét .
A résztvevők játékos foglalkozás keretében megtanulhatták a családi költségvetés beosztását, ebben Tóbi Tímea Hatvanból /Magyarország/ segítette őket.
Böde Péter vándormeseíró sok új játékot, foglalkozást tanított meg a tábor résztvevőivel.
Orlovszky Erzsikét aki a kézműves foglalkozásokat vezette, már ismerik a hozzánk visszatérö táborozók.
A tábori programot igyekeztünk betartani, annak ellenére, hogy az idöjárás nem kedvezett . A túl nagy meleg miatt több volt a szabad pihenő , ilyenkor kicsit fel tudtak frissülni a résztvevők.
A szállás 3-4 ágyas szobákban, illetve 3-4 férőhelyes sátrakban volt megoldva. A programokra rendelkezésre állt egy hatalmas udvar sportolásra alkalmas területekkel.
A tábor egyik napján kirándulást szerveztünk Búcsra a babamúzeumba, egy kellemesen eltöltött ebéd után pedig a nagymegyeri fürdöben frissítették fel magukat a táborozók.
A hazaindulás előtti napon kiértékeltük a tábort elsösorban egy tábori közvéleménykutatás alapján. Értékeltuk még a tábori rendet, a szobák sátrak tisztaságát , támogatóinknak köszönhetően értékes díjakat osztottunk a nyerteseknek.
Tagjaink a tábor technikai bebiztosítását vállalták, amit sikeresen meg is oldottak.
Ebédet egy nagymegyeri étterem biztosított amit kiszállítottak a táborhelyre, a reggelik és a vacsorák elkészítését magunk vállaltuk. Naponta többszor osztottunk gyümölcsöt, valamint édességet, és a nagy melegre való tekintettel sok vizet és teát.
A táborban betegség nem fordult elő, mindenki egészségesen fejezte be a tábort.
Bízunk benne, hogy mindenkinek tetszett a tábori program, és a jövőben is eljönnek a FEMIT táborba.