Tevékenység

A FEMIT felhívása iskolákhoz

Tisztelt Igazgató úr!
Tisztelt Igazgató asszony!

A FEMIT (Felvidéki Magyar Ifjúsági Társulás) egy önkéntes és politikamentes szervezet, mely nyitott a felvidéki magyar fiatalok számára származási, faji, vagy vallási megkülönböztetés nélkül. Célunk a magyar nép kultúrájának és történelmi hagyományainak ápolása, a magyar öntudat fejlesztése, a határon túli és anyaországi magyarok kapcsolatainak és nemzeti identitásának erősítése, a természet védelme és ápolása, az ifjúság testi, lelki és szellemi segítése.

A FEMIT felhívása a szülőkhöz

Tisztelt Szülők!

Azt tapasztaljuk, hogy a fiatalok mindennapjai sokszor értéktelenül telnek. Ebben szeretnénk segíteni Önöknek szakemberek bevonásával.

Karesz végakarata a Felvidéken

A Felvidéken 2006 decemberében kezdtük drogellenes tevékenységünket, egy film bemutatásával - Karesz végakarata - és beszélgetésekkel Gáspár Károllyal, a filmben szereplő Karesz apjával. Jelenleg közel 60 alap- és középiskolában voltunk jelen, és a pozitív visszajelzések azt igazolják, hogy munkánkat folytatni kell! Folytatni, nemcsak a fiatalok, hanem a szülők, és nagyszülők miatt. A kábítószerek nem olyan régen terjedtek el régiónkban , és a középkorosztály valamint az idősebb nemzedék még nem is nagyon tudja hogy hogyan kell felvenni vele a harcot.

Tartalom átvétel