Szülőknek szóló foglalkozásink jellemzője, hogy a téma rugalmas, az alábbi problémákról való ismeretközlés, róluk való beszélgetés, konkrét esetek megvitatása a cél. (természetesen nyitottak vagyunk egyéni problémafelvetésre az intézmények vagy a szülők részéről is) |
|||
Felhívás – Nyári tábor Nagyszegpusztán - 2015. július 20-27 |
|||
|
|||
A FEMIT Polgári Társulás évek óta foglalkozik a fiatalok nevelésével. Több mint 400 előadást, rendezvényt szerveztünk iskolák, faluközösségek részére , hogy felhívjuk a fiatalok figyelmét a mai kor problémáira és főleg ezeknek az elkerülésére, megelőzésére. Legutolsó jelentős rendezvényünk a Kontrasztkiállítás fél évig volt megtekinthető Dunaszerdahelyen, majd Rimaszombatban 5 hónapig ahol számos fiatal kapott lehetőséget , hogy szakemberek segítségével megoldást találjon problémáira. |
|||
A FEMIT polgári társulás Tehetek érted valamit?! A család és tennivalóink címmel május 27-én, Dunaszerdahelyen, a Városháza dísztermében szervezett konferenciát, amelyen többek között a család intézményének értékeiről, a szülő-gyermek kapcsolatról volt szó, valamint bemutatkoztak a felvidéki családszervezetek képviselői is. |
|||
